Az FTC Triatlon Klub felkérésére örömmel mondtunk igent Zsófi erőnléti felkészítésére a Yakuzában. Árvai Attila a kerékpározásban, én pedig az erő és állóképességének fejlesztésében igyekszem maximálisan segíteni. Célunk nem más, mint a riói olimpia!
Mondanál kérlek pár szót magadról!
Lengyel Zsófi látássérült alig látó, válogatott paratriatlonista vagyok, illetve végzett újságíró. Jelenleg az edzések és a riói paralimpiára való felkészülés teszik ki a mindennapjaimat, de emellett vállalok műsorvezetéseket, szemléletformáló előadások tartását is, amennyire időm engedi.
Miért kezdtél triatlonozni, és hogy tudod összehangolni látássérültként az edzéseket?
Volt atlétaként kezdtem kiöregedni a sprintfutásokból, és Dr. Litavecz Anna, a paratriatlon válogatott szövetségi kapitányának felajánlására kezdtem el a Ferencvárosban Dr. Pécsi Annamáriánál triatlonozni, ennek immár három éve.
Mi az eddigi legnagyobb sikered, illetve mire vagy a legbüszkébb?
Látásássérültként mondhatnám, hogy minden nehezebb. Akár a civil élet ellátása is, de hiszem, hogy mindenki képes rá, maximum kicsit másképp. Főleg arra, amit igazán szeretne.
Így különböző trükkökkel, jó adag segítséggel, és kicsit talán még több erőfeszítéssel, mint egy ép sportoló, de teljesen megoldható az edzés és az élsport is.
Legbüszkébb a ParaAquatlon világbajnoki bronzérmemre vagyok, ezért küzdöttem versenyzőként életemben eddig a legnagyobbat, így ez a kedvencem. De a három év alatt elért négy Világkupa érmemre is nagyon büszke vagyok.
Az FTC Triatlon Klubban együtt edzünk reggelente az úszó edzéseken. Kérlek, mutasd be röviden, hogy zajlik egy hét a Fradinál és pár szóval az edzőidet!
Dr. Pécsi Annamária, Mesterházy Roland, Csomor Erika, Dobos Anita, Hazai György, Árvai Attila és Zsirai Milán. Jelenleg ez az edzői-csapat áll mögöttem. Felváltva készülök a Ferencváros sporttelepén, illetve a Yakuza Fitness Clubban. Egy héten átlagban tizenöt edzésem van, melyek az úszás, futás, cycling és crosscore edzéseket tartalmazzák. Nagyon kemény, erős alapozási fázisban vagyunk jelenleg.
Mik a jövőbeli terveid a triatlonnal?
Közeljövőbeli célom természetesen a 2016-os riói paralimpiai résztvétel, ahol először lesz jelen új sportágként a triatlon. Itt szeretnék magyar színekben helyt állni. Később a nagy álom: végre Ironwoman-né érni és a Nagyatádi Extrememan-t megcsinálni.
Hogy állsz a riói felkészüléssel?
Jelen állás szerint tíz női látássérült hölgy lehet ott Rióban, én az olimpiai lista kilencedik helyén állok jelenleg. Amíg a tízben tudunk maradni, addig nagyon jók vagyunk, de a cél feljebb kerülni.
Jövő június végén fog csak kiderülni végleg, hogy ki az a magyar paratriatlonista, aki kvótát kap, és ott lehet a szeptember 7-én kezdődő paralimpián.
Mik a tapasztalataid a CrossCore és Cycling edzésekről? Ajánlanád-e triatlonosoknak?
Mindkét edzést szívesen ajánlom triatlonosoknak.Én és az edzőim a Yakuzában nagyon odafigyelünk mind a két edzéstípusnál, hogy a triatlonban szükséges izmokat erősítsük. Megfelelően dolgozunk az állóképesség és az erő fejlesztésén.
Nem csak triatlonistáknak ajánlanám a Yakuzában található edzéseket. Barátságos, családi légkörű, mozgásra alkalmas hely, amely civil emberek számára is jó kikapcsolódást, mozgásformát garantál.