Vasi Vasember Triatlon verseny
Előzmények
12 év versenyszerű triatlonozás és számos nemzetközi versenyen való szereplés után 4 éves pihenés következett. Miután bekerültem a TF-re, akkor kezdődött el a sportelmélet iránti érdeklődésem. Megszereztem a TF-es diplomát és a triatlon szakedzői papírt is.
A Triacto Lifestyle Service-nek köszönhetően visszakerült a triatlonos életérzés a légkörünkbe. Adódott a lehetőség, hogy Gyöngyi szombathelyi származása lévén a Vasi Vasember triatlon versenyen vegyek részt, mint visszatérő amatőr triatlonos.
A felkészülésem elég hiányos volt, így csak a tapasztalataimra hagyatkoztam.
A verseny
A körülmények adottak voltak, nagyon profi szervezés fogadott bennünket.
Az úszásom nagyon jól sikerült, Bíró Zoli barátommal értem partot az 1500 méteres úszás után.
A depozás során gyors voltam, így Zoli elé kerültem a bringázás elején. Következett a 40 km-es kerékpározás, ahol Zoli pár perc után faképnél hagyott. Ez a szám volt az, amitől a legjobban tartottam, mivel amúgy sem ez volt a legerősebb számom és a lábamban is összesen 40 km volt az idei évben. Jó sok hátrányt szedtem össze, a lábam teljesen elkészült már a táv felénél, úgyhogy csak a szívem vitt már előre. Ezután következett a 10 km-es futás, ami inkább az erősségem, így tudtam, hogy nagy baj már nem lehet, de azért „ésszel” kell nekivágnom, mert már nem vagyok a régi. Szerencsére több száz ember vett részt a versenyen, így végig embertömegben tudtam futni, és nem maradtam egyedül sosem a verseny során. A Triactos bandával, Zolival, Nagy Gerivel és Nyári Lacival is többször találkoztunk a 2-2,5 órás verseny során, ami szintén erőt adott. Végül 2 óra 20 perc környékén értem célba. Az eredményemmel elégedett vagyok, bár közel fél órát kaptam saját magamtól a 2009-es eredményemhez képest.
A lábaim teljesen elkészültek, az allergiám újra előjött, illetve le is égtem, de tervezem, hogy idén még rajthoz állok.
Az esemény tanulsága, hogy a sikerekért és eredményekért tenni és edzeni kell!
Ezúton gratulálok minden triatlonosnak, akit Vasi Vasemberré nyilvánítottak, és külön köszönet a szurkolásért és támogatásért a szüleimnek, Gyöngyinek és az ő szüleinek, illetve a Triacto csapatának.
#beingayakuzaishard